Szerkesztőként fontosnak tartom, hogy megfelelő iránycsapást alakítsak ki a közeljövőben beérkező leveleknek, ezért nekem is mindenképpen meg kell osztanom véleményemet Magyarország felsőoktatási rendszerével kapcsolatban. Szépen is néznénk ki, ha pont én ne bírnék egyfajta sajátos nézettel. Teljesen hiteltelenné válna az, amit eddig közösen felépítettünk.

Semmiféleképpen sem szeretnék politikai tűzharc áldozatává válni, azt pedig végképp nem szeretném, ha a Blog válna azzá, ezért előre leszögezem, hogy általánosságokban beszélek. Az objektivitás talaján maradok. Amit úgy érzem kritika illet, azt kritikával fogom illetni, függetlenül a mindenkori politikai hatalomtól.

            A rendszer alapjában véve hazánkat modellezi, az elit-egyenlőbbek-tömeg rétegződés mentén. Az elit az egyetemi vezetőséget, az egyenlőbbek a hallgatói önkormányzatot és a köré szerveződő személyeket, a tömeg pedig az átlagos hallgatókat jelenti. Ezért mosolyra fakasztó számomra, mikor valaki azt mondja, hogy a felsőoktatás az életre készít fel. Valóban. Az ide bekerülők első kézből, kicsiben tapasztalhatják meg, hogyan is működik a társadalmi lét. Ahhoz, hogy növelni lehessen a hatékonyságot, tehát az eredményesség/befektetett energia arányát, legalább a második réteghez, az egyenlőbbekhez kell tartoznunk. Erejük az információ birtoklásából fakad. Annak az információnak a birtoklásából, amelyet az elit állít elő. Emiatt van rendkívüli szerepe a hallgatói önkormányzatoknak.

          A tanulmányi osztály látszólag szerves részét képezi az intézményeknek. Azonban ami jogilag egymáshoz tartozik, arra igaz ugyanez működési szinten is? Nem feltétlenül. A tanulmányi osztállyal kapcsolatban gyakran olyan érzésem támad, hogy csak lóg a levegőben. Olyan, mint egy szabadjára engedett hajó, amely kapitány hiányában megölheti a fedélzetén utazókat. Titeket. Hallgatókat. Mielőtt azonban bűnbakot kiáltanánk ki, fel kellene kutatnunk a probléma gyökerét. Épp az imént kaptam meg egyik kedves olvasónk levelét, amit az előző bejegyzésben olvashattok, Legyen béke, szabadság és egyetértés címen. Ő világított rá a lényegre, és ezt köszönöm Neki. A probléma alapvetően az információ-diszharmóniából fakad. Több forrásból tájékozódnak az osztályok, mely források sokszor eltérő adatokkal „segítik” munkájukat. Teljesen érthető, ha ellenérzéssel térsz be a TO-ra, azonban mindig próbálj legalább egy kevés empátiával közeledni feléjük. Sohasem tudhatod, hogy jómagad mikor kötsz ki olyan pozícióban, ahol mindenki Téged szid és nyaggat.

            Dióhéjban ez a véleményem a magyar felsőoktatásról. Emberek alkotják, ezért sohasem lehet tökéletes. A problémákat vitára kell engedni, hogy megoldódhassanak, ez a vita ugyanakkor sohasem lépheti át a kulturált viselkedés képzeletbeli határvonalát. Néhol kompromisszumot kell kötnünk, néhol pedig teljes vállszélességgel ki kell állnunk az igazunk mellett. Egyedül az a fontos, hogy hűek maradjunk elveinkhez.