Ez tényleg nagyon rövid sztori, ami még a szakdolgozat készítés kapcsán esett meg velem. Kiválasztottam a témámat, felkerestem a konzulensemet. Megbeszéltük, hogy pontosan mit és hogyan kell csinálnom, megbeszéltük a fix konzultációs időpontokat valamint azt, hogy bármi sürgős van, én hívom őt. Haladtam is rendesen, minden találkozón megjelentem, már készen volt kb. a dolgozat kétharmada.
Ekkor jött a sokk: a tanszék telefonon értesített, hogy most vették észre, hogy mégsem jó a témám, újat kellene írnom. Először ideges lettem, majd kétségbeestem. Teljesen jól haladtam, minden időmet pontosan beosztottam. Felhívtam a belső konzulensemet, hogy most what the fuck? Ő sem értette a dolgot, de nem tehetett semmit. Aranyos volt, egyből tudott adni olyan témát, ami nem sokban tért el az enyémtől és a tanszék biztosan engedélyezi.
Jött a kapkodás, idegeskedés, hogy időben készen legyek. Végül épp határidőre sikerült leadnom. Hál’ Istennek jelesre védtem, így végül úgy álltam a dolgokhoz, lehet, ha nem így történik, a másik témámra négyest kapok.
Azóta a „Nyugtával dicsérd a napot.” szemléletmód szerint próbálok élni.